Yello - online rejtvények

Yello

A Yello elektronikus zenét játszó svájci popegyüttes. Tagjai Dieter Meier és Boris Blank. Legismertebb, legtöbb dokumentálható elismerést (pl. slágerlistás helyezéseket) kapott dalaik itthon és külföldön is az „Oh Yeah”, illetve a „The Race” („A verseny”).Az együttes megkülönböztető jellegzetességei: az énekes Dieter Meier rendkívül mély hangja, a főleg sample-kből építkező, kísérletező jellegű és hangulatilag és zeneileg is meglehetősen jellegzetes atmoszférát teremtő – általában játékos, sokszor burlesque-szerűen humoros hatást keltő – zeneszerzési technika, valamint a kísérleti videoművészként is elismert Meier által alkotott alapkoncepciójú és rendezésű videóklipjeik többségében ehhez illeszkedő, szintén stílusteremtő vizualitása.

– Dieter Meier

Annak ellenére, hogy pályafutásuk során számos díjat és komoly elismerést kaptak, a Yello kezdetben félig-meddig underground, avantgárd zenekar volt, amelynek tagjai bár profi művészek más területeken, zenei képzettség szempontjából végig félig-meddig büszkén vállaltan amatőrök maradtak (Vö. Meier: „A dilettáns számomra rendkívül pozitív csengésű szó.”) Évtizedekig egyensúlyoztak – nem feltétlenül tudatosan – az experimentális elektronika és a mainstream popzene között, sok divatos és egészen egyedileg alkotott stílussal is kísérleteztek a zenei dadaizmustól egészen a legtriviálisabb elektronikus popstílusokig (a synthpoptól az ambient technón keresztül egészen a rave-ig), önjellemzésük szerint szerint zenéjük nem kategorizálható, bár az olyan gyakran kapott jelzőket, mint pl. az „avantgarde” és „excentrikus”, adekvátnak és elismerésnek tekintik. Aligha tévedés azonban kijelenteni, hogy a zenekritika, főképp a nyolcvanas évek közepén kiadott albumaik, valamint olyan jelenségek, mint a kétezres évekbeli beszállás az Audi autógyár reklámkampányába (Progress and Perfection virtuális album, 2017), mára besorolta a Yello-t, mégpedig meglehetős joggal, a (mainstream) popzenekarok közé.

A csapatot eklektikussága és 80-as évekbe eső fénykora miatt sokszor az újhullámhoz sorolják, illetve szintetizátor-pop együttesként is számon tartják; habár egyik leírás sem igazán illik rájuk. A Yello esetében immár tanácsosabb elektropopról, semmint synthpopról beszélni.