Ige - online rejtvények

Ige (nyelvészet)

Az ige (latinul verbum) olyan, cselekvést, történést vagy létezést kifejező, ragozható szó, amely alakját személy, szám, idő, (aspektus) szerint változtathatja.

Különböző nyelvekben eltérő számú igeidő, mód és szemlélet létezhet; az egyes és a többes számon kívül bizonyos nyelvek megkülönböztetnek kettős számot is. Az ige ezenkívül lehet cselekvő és szenvedő igenemű, illetve tárgyas és tárgyatlan.

Az ige szótári alakja nyelvenként változó. Általában az az alak az ige szótári alakja, amelyből a többi alakja könnyen levezethető. Ehhez gyakran több alakra is szükség lehet, hogyha bizonyos igeidők, igemódok alapalakjai nem vezethetők le a fenti, elsődleges szótári alakból.

A szótári alak a magyarban az ige egyes szám harmadik, de a latinban például az egyes szám első személyű alakja. A modern indoeurópai nyelvekben általában a főnévi igenév az ige szótári alakja.

Az ige lehet szabályos (reguláris), valamint rendhagyó (irreguláris). A rendhagyó ige olyan ige, amelynek valamelyik ragozása eltér a szabályos képzési módtól, vagyis általában az igető is megváltozik (pl. az angolban a go, went, gone „megy, működik” szabályos alakja *go, goed, goed lenne). Klasszikus latin példa a fero, ferre, tuli, latum ’hoz, visz’. A rendhagyó igék egy speciális csoportját alkotják a hiányos (defektív) igék, amelyeknek csak néhány – vagy mindössze egyetlenegy – alakjuk használatos. Ilyen ige például a latin libet ’tetszik’ vagy a spanyol nieva ’havazik’. Hiányos igének számít többek között a magyar nyelvbeli csuklik és a fénylik is: nincs felszólító módjuk.

Az igéknek a ragozott alakjaikon kívül személytelen alakjaik is léteznek, amelyek a cselekvésre, történésre az alanyra való hivatkozás nélkül utalnak: ezek az igenevek (a magyarban pl.: írni, írva, író, megírt/írott, illetve ide sorolható az írás is).

A magyar nyelvben egy további kettősség van az igeragozásban (megadott időn és módon belül): határozott és határozatlan, például keresem (azt), illetve keresek (valamit). Ezt elsősorban az határozza meg, hogy a tárgy határozott-e, de más tényezők is közrejátszanak, például az első vagy második személyre utaló tárgy határozatlannak minősül (ő lát – nem pedig *látja – engem, téged, minket, titeket).

* Ha a szótő s, z, sz-re végződik, a toldalék -sz helyett -ol, -el, -öl lesz.